2017. április 9., vasárnap

Bevezető helyett...

A marketing sokak számára úgy tűnhet, hogy se eleje se vége. Hogy egy igazán nagy kusza varázslat, amelyet csak a marketing sámánjai érthetnek meg. Azért nem mindig ilyen bonyolult. Azért is határoztam ennek a blognak az elindítása mellett, mert magam is foglalkozom  marketinggel, mégis sok dolognak ugyan úgy utána kell néznem, mintha most kezdtem volna el a dologgal fogalakozni. A marketinggel is úgy van, mint más "dinamikus" diszciplínával. Ugyan úgy vissza kell térni egyes részeihez, és újratanulni, vagy feleleveníteni, megnézni milyen változások mentek végbe mióta utoljára leporoltuk. Bizony nincs ez másként a marketinggel sem. Akár csak az informatika, a marketing is folyamatos átalakulásokon megy keresztül. Természetesen vannak bevált módszerek és törtvényszerűségek, de a "ma" szokásai, és trendjei alakítják azt, hogy mikor éppen melyik csatorna, eszköz vagy nevezzük bárminek, a legalkalmasabb arra, hogy célba juttassuk az üzenetünket. 



Megpróbálom majd ezt a küldetést szem előtt tartani a blog írásakor. Mármint azt, hogy minden részletre kiterjedően vizsgáljam a marketing eszköztárát, és trendjeit. Kezdve az alapoktól, a történteti előzményektől, egészen a mai trendekig. Néha csapongós, néha pedig száraz és unalmas lesz az út, de magam is szeretnék elmélyülni ebben a témakörben (is). Néha hivatkozva, néha a saját tapasztalataim alapján, de igyekszem  A tananyagokhoz kötődően, de a saját életemből és tapasztalataimból hozott példákon keresztül szemléltetni (JPÉ) és rendszerezni az általam megszerzett tudást. 

Remélem, velem tartasz ezen az úton kedves olvasó, és segítesz majd értékes hozzászólásokkal, és kérdésekkel a helyes mederbe terelni ezt a nem túl könnyű vállalkozást.


Megosztás:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése